Tájékoztatás beiratkozásról

Felhívás az Egri Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba történő beiratkozásra

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

Az Nkt. 45.§ (2) bekezdése rögzíti, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.

Az Nkt. 50.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint a gyermek felvételéről az intézményvezető dönt.

Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtott, de az intézmény fenntartójának címzett (Egri Tankerületi Központ, 3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) kérelemmel – a szülő eljárást indíthat jogszabálysértésre, az intézmény belső szabályzatának megsértésére, illetve érdeksérelemre való hivatkozással. Felülbírálati kérelem esetén az Egri Tankerületi Központ igazgatója jár el. Amennyiben a választott iskola igazgatója a gyermek felvételét elutasító döntést hoz, a szülő, törvényes képviselő a gyermekét a döntés véglegessé válását követő öt napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.

Mit kell tudni a 2023/2024-es tanévre történő beíratásról?

A 2023/2024-es iskolai tanítási évre történő iskolai beiratkozások megszervezésére az alábbiak szerint kerül sor

  1. Az általános iskolai beiratkozás időpontja 22/2022. (VII. 29.) BM rendelet 8. § -a alapján:

2023. április 20. és 21. 8:00-19:00 óra között

  1. A beiratkozáskor szükséges dokumentunok:

    • A gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
    • Kiemelt figyelmet igénylő gyermek esetében:
      • beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye
      • sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye
  2. A felvételi kérelem benyújtható a Kréta rendszer e-Ügyintézés felületén (https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap) keresztül is 2023. április 5. napjától. Elektronikus formában benyújtott kérelem esetében a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok eredetijének személyes bemutatása továbbra is szükséges a beiratkozás bármely napján.

  3. Felhívjuk figyelmét, hogy a szülő/törvényes képviselő csak eyg általános iskolába nyújthatja be gyermeke jelentkezését.

  4. Fontos, hogy az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, nyomtatványokat mindkét törvényes képviselő aláírásával ellátva kell benyújtani.
    A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülő felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

  5. Ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a kötelező felvételt biztosító körzetes iskola a gyermeket hivatalból felveszi. A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körzetes iskoláját a keresőfelületen vagy az Egri Tankerületi Központ honlapján (https://kk.gov.hu/altalanos-iskolai-felveteli-korzethatarok2023-2024-tanev) találják meg.

  1. Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői véleményben kijelölt iskola hivatalból felveszi.

  2. Magyar állapolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását - a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából - be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak.

A nem magyar, kiskorú állampolgár akkor tanköteles Magyarországon, ha

  • menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja
  • a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik

A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell.



Ballagó Zoltán
tankerületi igazgató

Következő Előző